Gyermek horgásztábor III. augusztus 03. – augusztus 07.

Gyermek horgásztábor III. augusztus 03. – augusztus 07.

Beszámoló jelentés

 

A LISHE 2021–ben szervezett horgásztábor főbb tevékenysége, megvalósulásai – napi szintű bontásban.

Harmadik turnus – augusztus 03. – augusztus 07.

 

LISHE Gyermek Horgásztábor 2021- Sun City Szabadidőközpont, Augusztus III.turnus – 1. nap.

Táborozásunk harmadik sorozata technikai okok miatt nem a megszokott helyen kezdődött. De azért a reggeli elfogyasztása után ezen a kulturált helyen meg is kezdtük a horgászat alapjainak megismerését. A gyermekek a horgászattal kapcsolatos alapvető ismeretekkel gazdagodtak. Átbeszéltük a kulturált horgászat lényegét, a természet és a horgászat szeretetét. Megtanulták az alapvető úszós horgászkészség elkészítését. Minden gyermek saját pecabotot kapott – 4 m-es spicc bot -, amit egy kis segítséggel, de kellő ügyességgel szereltek fel. Újdonságként: a leányok divatosabb botot ill. felszerelést kaptak. A kész szerelékekkel elindultunk a táborunk fő helyére, és megkezdődött a pecák besúlyozása, és bizony megindult az első halak megfogása is. Ahogy számítottuk először az idegenhonos halak – törpeharcsa, naphal – volt a jellemző zsákmány. Ezeket gyűjtögettük egy szákban, nem ildomos vissza engedni őket. Ebédet követően aki akart a strandon felügyelet mellett pancsolt, csúzdázott. Aki inkább a horgászat mellett döntött, már fogta keszegeket is. A délutáni horgászat közben bizony jól esett az üdítő jégkrém. Visszatérve a reggeli helyszínre, rendeztük a szerelésünket, hiszen holnap már a fő táborhelyen lesz rájuk szükség. Holnap folytatjuk!

 

LISHE Gyermek Horgásztábor 2021- Sun City Szabadidőközpont, Augusztus III.turnus – 2. nap.

A szokásos reggelit követően (amely közben a tegnapi élményeket beszéltük meg) kialakítottuk a táborhelyünket. A kellemesebb (hűvösebb) időjárás miatt úgy döntöttünk, hogy egy gyors horogkötési technika megismerése után elkezdünk pecázni. Előtte azonban az etetőanyaggal ismerkedtünk meg. Közösen kevertük és rostáltuk át a halak számára szánt csalogató anyagot. A gyerekek azonnal felismerték ennek jelentőségét és aktívan kevertek/rostáltak. Kiporciózva az adagokat indult a horgászat. Már egyértelmű volt a korábbiakban megbeszélt technika, miszerint az etetőanyag használatával idecsalogatjuk a termetesebb keszegeket is. A mai zsákmány jelentős részét ezen halfajok tették ki. Ma már kevesebb gubancolódást kellett orvosolni. Az ebédet követően a többség inkább a további horgászatot választotta, de azért néhányan strandoltak is. Eszti kislányunk a kimerítő halfogás után pihentetés képpen rajzolgatott – nagyon ügyesen! Egy nem várt vendég köszöntött be. Egy kis teknős megkóstolta egy kis pecás csaliját. Természetesen kíméletesen kijött a horog a szájából és visszakerült éltető elemébe. Közben a fiúk örülhettek egy közel 4 kg-os ponty kifogásának. Az uzsi ismét finom volt. Nagy nehezen sikerült összepakolni és rendezni a tábort a holnapi napra!

LISHE Gyermek Horgásztábor 2021- Sun City Szabadidőközpont, Augusztus III.turnus – 3. nap.

Sajnos ma számíthattunk egy kis esőre és hűvösebb időre. Ezért a virslis finom reggeli után azonnal elkezdtünk horgászni, hogy még az eső előtt fogjunk néhány halat. 10 óra körül a felerősödött a szél és elkezdett esni. Így birtokba vettük a központi helyet, ahol kivetítőn keresztül ismerkedtünk a a különböző halakkal. Bő egy óra múlva csendesedett az idő így a bátrabbak kimerészkedtek a pecabot mellé. Akinek volt esőkabátja az abban horgászott, akinek nem volt azok ötletesen „szemeteszsákból” alakítottak ki esővédő öltözetet. Talán a lehülés miatt, de kevesebb hal akadt a horogra.  Az ebéd elfogyasztása után a szokásos jó kis strandolás most elmaradt. Helyette rendezgettük sorainkat és a délután már ismét a horgászaté volt. Melegedett az idő, a szél alább hagyott és jöttek szépen a keszegek, kárászok. Aki élt a lehetőséggel kipróbálhatta, hogy milyen  igazi verseny ládáról „feederezni”. Azért egy nagyobbacska ponty is „befigyelt”! Uzsonna után már a szerelékek igazításán volt a hangsúly, ugyanis holnap a szombati „versenypályát” próbáljuk ki. De nem maradhatott el egy kis bohóckodás sem J

 

LISHE Gyermek Horgásztábor 2021- Sun City Szabadidőközpont, Augusztus III.turnus – 4. nap

„Bundáskenyeres” jó reggelt! A reggelit követően a kellemes napsugaras meleget élvezve átvettük a horgászattal kapcsolatos főbb technikai dolgokat. Fogási napló vezetése, horgász eszközök használata, tilalmi időszak, méretkorlátozás….stb. Ezen kérdések felmerülnek az on-line vizsgán is. Természetvédelemmel kapcsolatos néhány gondolat után a horgászkészségek karbantartása következett! Összeszedtük a szükséges kellékeket, kiporcióztuk a csalit, etetőanyagot és indulás a szombati verseny helyszínére. A vízpart megismerését követően már be is indult a halfogás. Tenyeres kárászok zöme volt a felhozatal. Vélhetően szombaton is ezekre kell felkészülni. Nem kis meglepetésre törpeharcsa sehol. Elég sok leakadás, fennakadás színezte a horgászatot, mivel itt már fákkal szegélyezett a vízpart. De a horgászat már csak ilyen. Ha szükség úgy hozta minden pecabot újraszerelésre került. A pihentető ebédet követően a jól megszokott és várt fürdőzés a strandon, illetve horgászat vízben, vízparton. Az uzsonna „csokis palkó” és lekváros palacsinta. A nap további részében a holnapi versenyre készítettük elő a horgász felszerelést, de ment tovább az önfeledt horgászat. Úgy kellett a horgászbotokat előkészíteni, hogy már szombaton ezzel kezdődik a megmérettetés. Ismét sikerült egy termetesebb tükröst is fogni. Nem maradhatott el egy kis bohóckodás sem!   Vélhetően az időjárás kegyes lesz hozzánk és nyugodtan lezajlik a „családi” peca. Marton Szabolcs barátunk videóra vette a napi eseményeket és néhány szép „drón” felvétellel is színesíthettük a galériánkat! Reggel találkozunk a versenypályán!

 

 

LISHE Gyermek Horgásztábor 2021- Sun City Szabadidőközpont, Augusztus III.turnus – 5. nap

Csodálatos napsugaras nap várt reánk! Egy nagyon jó hangulatú, változatos időjárású tábori hét zárásaként egy kis gyermek-szülő horgászversenyt szerveztünk. A verseny az ún. kinti pályán történik, ahol már a terep bizony ágas-bogas, így komolyabb oda figyelésre volt szükség. A versenyismertetést és sorsolást követően izgatottan várták a gyerkőcök a dudaszót – megkezdődött a halfogás. Mindenki azonos feltételekkel indult. Spiccbotos horgászat – tábori saját készítésű szerelékkel, egyforma mennyiségű etetőanyag és csali volt az alapja a versenynek. A fogásokat darabszámra mértük. A hal megfogását követően a versenybírók jegyezték a fogást. A szülők segíthették a gyermekeket, de csak technikai segítséget nyújthattak, a halfogás és etetés a pecás feladata volt. A két órás versenyt követően következett az eredmény hirdetés a táborközpontban. Minden kisgyermeket éremmel jutalmaztunk. A legtöbb halat – szám szerint 81db-ot Fejes Koppány fogta, így ő lett az aranyérmes. Az ezüstérmet 76 db halfogással Kovács Tamás vihette el, míg 74 db hallal Fejes Zétény lett a harmadik. A legnagyobb hal fogásával Kiss Armand büszkélkedhetett – 200 gramm. A kupák mellé a dobogósok apró kis ajándékokat is átvehettek. Összesen a gyermekek 951 db halacskát fogtak, ami igen jelentős mennyiség röpke 2 óra alatt. Az eredmény hirdetést követően közös gyermek-szülő „pizzázás”-sal zártuk a tábort. A közös fotózást követően a résztvevők tovább élvezhették a helyszínt biztosító szabadidő park adottságait. Köszönjük gyerekek ezt a szép hetet! Reméljük jövőre is találkozunk!